Cégünk segítséget nyújt az informatikai projektek kiszervezésében és leszállításában. Szakértelmünk kiterjed továbbá PMO kialakításra, illetve folyamatok bevezetésére.
Read MoreMegoldásaink elősegítik a Digitális átállás folyamatát és segítséget nyújtanak ügyfeleinknek az értékteremtésben. Szolgáltatásaink lefedik az összes vállalati folyamatot, illetve támogatást adnak az üzleti érettség felmérésében is.
Read MoreNem riadunk meg az egyedi igényektől sem. Számos ügyfelünk érkezett hozzánk speciális kéréssel, melyeket kiterjedt alvállalkozói hátterünkkel sikeresen kielégítettünk.
Read MoreA lenti adatok is azt mutatják, érdemes velünk együtt működni.
Vezetőségünk tapasztalt emberekből áll, akik szakértelmükkel a legmagasabb szinten támogatják a sikeres projektek mögött tevékenykedő tanácsadói csapatokat.
Panyi Mihály a cég ügyvezető igazgatója és egyben az alapítója is. Ő felel az ügyfélkapcsolattartás mellett a cég missziójáért, illetve maga is vezet projekteket. Több éves projektmenedzseri tapasztalatot szerzett a DPD csoport mellett a MOL csoportnál is. Az alapító ezek mellett többszörös okleves Közgazdász, illetve a legmagasabb üzleti fokozatot is megszerezte (MBA) IT menedzsmentből. A kor agilitására jellemző trendek miatt Ő maga is okleveles Scrum Master (PSMI).
RTR Business Park, Budapest
1107 Budapest, Fogadó utca 4. C épület